Elcsábított ellenfél

Fandom: Hetalia 
Tartalom: Anglia mondogatja Romano milyen hülye. Komolyan. 
Páros: SpUk 
Egyebek: Az én kedves, kis OOC spanyol kalózom könyörtelen. Juj. Angst.


Antonio mond miért csábítod ellenfeled? Otthon vár egy kisfiú, aki igazán szeret, nemcsak kihasznál, mint én. Gondolom nem meséled neki, miket teszel a tengeren, hogy több életet is kioltasz. Hogy más országgal fekszel össze és, hogy egyáltalán nem gondolsz rá és, hogy ez a mocskos, undorító mosolyod csak a maszkod része. Könyörgöm, hogy egyszer tudjon meg mindent! Hogy egyszer lássa azt a férfit, aki valójában vagy. Lásson minket együtt, csalódjon, törjön a szíve darabokra, szenvedjen, idővel úgyis megismer mindent, szoktassa a lelkét a csalódásokhoz.Azt akarom, hogy érezd a bűntudatot! Marcangoljon kis darabokra karmaival, zúzzon szét, akár egy hitvány élősködőt! Emésszenek fel a mocskos titkaid, amit nem mondasz el Romanonak. Romano, édes Dél-Olaszország, te aki várod a főnöködet, aki neked az egyetlen és igazi, remélem, majd megtudod egyszer milyen is. Nem mondom, hogy sajnállak, mert egyáltalán nem. Én csak azt szeretném, hogy tisztán láss, ne pedig gyermekded képzelgésekbe kapaszkodj...

- Elbambultál? - Antonio morgott. Kezeiben egy üres üveget szorongatott, amit már rég kiivott. 
- Csak gondolkodtam. - vetette oda, majd a spanyol felé fordult. Fejét a párnába túrta és úgy nézte a mellette fekvőt. Spanyolországnak a takarószerűség a csípőjéig ért, remekül kirajzolódó körvonalakat adva az angol szemeinek. Tovább fürkészte kíváncsian - nem mintha még nem látta volna - . Felső testét barnára színezte a Nap, sugaraival szinte mindig táncolt Antonion. A szívénél egy hosszú, nem túl mély karcolás. A haja összekötve egy vérvörös szalaggal és a lapockájára omolva. Arthur végighúzta mutatóujját a mellkasán, a sebhelyen. Hideg kezeivel érezte Antonio testének melegét, szívdobogását. 
- Mi van? - mordult rá és lecsapta Anglia kezét magáról. Az csak a szemét forgatta és kezével megtartotta a fejét, a párnára könyökölt. A takaró neki feljebb helyezkedett el, egész a derekánál. Teljesen más volt, mint Antonio. Fehér bőre, mint egy porcelánbaba, hiába van kint a tengeren. Szőke tincsei szemeibe lógnak, de alattuk virít világoszöldje. Ez hasonló volt bennük. Mindketten csábító zöld írisszel voltak megáldva. 
- Ezt én csináltam - elvigyorodott. - Nem gondoltam volna, hogy még most is látszik. - Spanyolország nem szólt semmit, felkapta a nadrágját. Felállt, majd az üveg hosszúkás száját erősen megmarkolta. A falhoz dobta, az szilánkokra tört. Lehajolt és felvett egy nagyobbat. Odalépett az angolhoz, ő csak kíváncsian meredt rá. Antonio lehajolt mosolyogva, ajkaival közeledett az angolhoz. Arthur vigyorgott és behunyta a szemét. A spanyol közel hajolt hozzá, meleg lehelletét Anglia érezte orcáján, majd fájdalom hasított belé. Spanyolország belevágta a szilánkot, pont a mellkasába. Kinyitotta a szemeit és a vérző, hosszú mély sebre meredt, majd a vigyorgó spanyolra, aki már az ajtóban állt. - Te rohadék! - üvöltötte és kitépte a vastag, zöld szilánkot mellkasából. A vér erősebben áradt ki a testéből. Antonio még utoljára dobott egy csókot, miközben Arthur a takarószerűséggel próbálta elállítani a vérzést.  
- Adios - mondta és elhagyta a kabint. 

Látod? Ezért kellene most rögötn fellázadnod! Egy ilyen hitvány féreg nem érdemel egy olyasvalakit, aki örül ha látja. És itt vagyunk hasonlóak. Mind a kettőnk szíve rajong érte. Az enyém a testéért, de te önmagáért szereted. Szegény Lovino, nagyot fogsz koppani, mikor megtudod milyen is Spanyolország.