Fandom: Hetalia
Tartalom: Nos ez egy, mondhatni Au , ahol Bella és Erzsi barátnőként kezdik.
Páros: HunBel
Egyebek: Rövid. Érthetetlen. Talán elvont akart lenni. Régi. Akarok még velük írni. Vannak benne utalások. De, amúgy fluff, mert én csak olyat tudok, hátna. Próbáltam egy kicsit ráfektetni a feminista oldalamra, de legközelebb jobban ráfogok hagyatkozni. ♂
Egyebes Egyebek: Ez a bejegyzés még arra is szolgál, hogy örömhírt közöljek. Haladok a Teachers are okay kisregénnyel. Komolyan. És, ha minden jól megy az első fejezetnek mindjárt kész a fele és arra rájöttem, hogy elfelejtek mindent közölni a statisztikákat meg főleg. Szóval, majd ha egy éves lesz a blog.~ És mint láthattátok ügyködtem itt, hogy feltüntettem a dolgokat és végre ezt is elértem. Az oldalakat pedig, nos, így tudtam megoldani. Szóval, ennyit a pofázásról, ha már ezen túl vagy, akkor kérlek olvasd el a ficet és okíts szolídan a hibákról. Köszönöm.
Első pillantások, mosolyok a másik felé, mintha barátok akarnának lenni.
Mintha csak barátok akarnának lenni.
Egymás mellett ülni a padban, együtt lógni a szünetekben, vígasztalni egymást a szerelmi bánatban.
Vállvetve harcolni akár a másik boldogságért.
Azt tettetni, hogy nem féltékenyek, mikor a másikat valakivel látják és közben vágyakoznak, epekednek, hogy ők lehessenek azok.
Egyre több és több együtt töltött idő, egyre több és több emlék, amit együtt élnek át és egyre sűrűbben előforduló egymáson felejtette pillantások.
Megrészegítő illatok, ahogy közel hajolnak egymáshoz és mindig csak közelebb és közelebb és közelebb.
Aztán csókolóznak.
Éppen csak lassan, furcsállva mindent és furcsállva, hogy eddig miért nem.
Érezni a másik illatát közvetlen közelről, végre elég közelről.
Beletúrni a hajába, végigsimítani a bőrén, megérinteni, csókolni.
Addig csókolni, míg lehet és még tudják.
A hajak ziláltak, a bőr izzadt és forró és cibálják, szenvedélyesen csókolják, sóhajtanak és nyögnek.
Aztán nevetnek.
Mosolyognak a világnak és hátat fordítanak az elavult eszméken.
Bemutatnak a világnak és ordítják a boldogságuk ameddig csak tudják, együtt, kézen fogva, torkuk szakadtából.
Ez a fic aranyos volt *-* És ezután még el is tudom képzelni hogy shippelem őket :3 Bár még több ficet kell olvasnom a pároshoz, hogy jobban meg tudjam ismerni őket, meg persze több fanartot nézni, de magamat ismerve elég nagy esélyt látok rá... ^^"
VálaszTörlésGyerünk~Gyerünk~ :3
TörlésJó lett... Tetszik, és eddig csak néma megfigyelője voltam a blogodnak, de most úgy döntöttem, kifejezem csodálatom írásaid iránt. :o Szóval gratula remélem egyszer majd te is olvasod az én ficeimet.
VálaszTörlésJaj, de kedves vagy, megtisztelsz ;u; Ha gondolod a feltüntetett e-mail címre el is küldhetsz egy törénetet :3 Örülnék neki~
TörlésA HunBel kérlekszépen a kedvenc yurishipem. Komolyan. Szóval jajj ez nagyon jól esett most így és feldobott :3 Írj még ilyeneket még meg még~
VálaszTörlésAkkor örülök. Komolyan. *-* Hát, lapulgatnak még a zsebemben ilyesmik, ne aggódj ;3
TörlésEz annyira meglepő páros volt nekem, de mire a végére értem, úgy beléjük szerettem. *.* Csodás volt. c:
VálaszTörlésMegint megszerettettem veled egy párost. *u* Ilyenkor érzem, hogy érdemes írnom. ^^
Törlés