2015/07/28

Summertime Sweatness

Fandom: Nyugat  Mert nincs már így is túl sok fandom ahahah. 
Tartalom: Nyári nap van és nagyon szerelmesek és nagyon hülyék. Legfőképp szerelmesek. 
Páros: Kosztolányi/Karinthy 
Egyebek: Tisztelettel megjegyzem, hogy a legeslegelső ficem a fandomban, de valószínűleg nem az utolsó. A fejléc miatt minden magyar költő utál Odaátról. Igazságszerint sok mindenkinek ajánlanám, de legfőképpen Annának. c: A lektorálásért pedig minden köszönetem Larának szól. ouo Fluff erősen. 


Karinthy Frigyes nagyot nyújtózott és próbált visszaemlékezni, vajon mikor is aludhattak el a piszkosbarna kanapén. Homályosan derengtek előtte a hajnali fények átszűrődve a csipkefüggönyökön és a tévéképernyő rezignált zúgása. Továbbá jobbjában találta a távirányítót is, amit természetesen nyűgös felkelésével egyből elejtett. Darabjaira hullott, és az elem úgy döntött, az állvány alá begurulni biztos hiperszuper.
Második napja tartottak Dezsővel sorozat- és filmmaratont; ami kimerült az összes Harry Potter-műben, amihez hozzácsapódott a Gyűrűk Ura, aztán a valószínűtlenül hosszú csatajelenetekkel feltankolt Hobbit, és sor került még a Trónok harcára. Karinthy már jóval a második évad vége felé járt, és az Istennek sem akarta befogni a száját, így a folyamatos spoileráradat közepette Dezső mindenféle dolgokat dobált felé, hátha most! alapon. Nos, mondani sem kell, nem járt sok sikerrel, így minden egyes halálról még a megtörténése előtt tudott, és fancsali képpel meredt a képernyőre.
Továbbá különféle ismeretlen dokumentumfilm-ritkaságokba botlottak, amikben közelről és megcsodálhatták a tengeri sünök szaporodási módját; ezt közepes érdeklődéssel tekintették meg. Frici hallgatott. Frici ezután egy jó ideig hallgatott.
Tikkadt nyári idő nyaldosta mezítelen lábaikat és a meleg felkúszott a vádlijukon, egészen a derekukig, hogy utána folytassa útját a nyakuk fele, és végül, de nem utolsó sorban, izzadság képében távozzon.
Dezső gesztenyebarna üstöke párja ölében nyugodott. Félig lelógott a kanapéról, és nem úgy tűnt, minta meg akarna mozdulni. Egyáltalán, mintha képes lenne emberi mozdulatok kivitelezésére is. Frici roppant jó poént talált ki arról, hogy párja most éppen fotoszintetizál, de korán volt még.
− Dide…
− Alszom.
Egy egészen normálisan hosszadalmas és kevéssé elnyúzott ébredezés után Karinthynak remek ötlete támadt, amit félig komolyan is gondolt, és lelkesen csillogó szemekkel Dezső felé fordult.
− Építenünk kéne egy házat a diófára.
A szavak teljesen váratlanul érték a fiút, de nem tellett bele tíz másodpercbe sem, mikor Dide erre azt válaszolta, nemes egyszerűséggel és begombolt halásznadrágban:
− Ez hülyeség. Csináljuk.
Az időjárás délfelé sem akart engedni a forróságából, így mindketten lenge ingekben és mindenféle jégkockákkal ellátott hűsítőkkel a hintaágyon próbálták eltervezni, mégis milyen legyen az ő sajátos fészkük. Kezdetnek megbeszélték, hogy elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy bulikat is tudjanak benne tartani, és nagyon egyetértőn adtak hálát, amiért a wifi valószínűleg elér a fáig. Legalábbis nagyon bíztak benne.
Továbbá leszögezték, hogy létrán fognak közlekedni fel és le az emberek rajta. Kosztolányi felvetette, hogyha Ady megpróbálna feljönni (ami természetesen nem történne meg, ő ehhez túl hipszter) a lehető legnagyobb örömmel húzná be a kötéllétrát. Karinthy egyetértően bólogatott és az agyában rengeteg, az elképzelt jelenethez tartozó beszólás kavargott. Egyik anti-hipszterebb volt a másiknál, hajaj.
A ház természetesen aranyos ablakokkal lenne ellátva, és a berendezést a hölgyekre hagynák. Megadnák nekik azt az örömöt, még ha nem feltétlenül mindenki szíve-vágya is a lakásdesign-kialakítás. Lényegében a két férfi egy rojtos szőnyeget vitt volna fel, rengeteg lapot és még inkább több ceruzát, tabletet, vagy laptopot, amin állandóan szólt volna valami 8tracks-mix és közepesen kényelmes párnákat. Talán takarót is télire.
Említésre méltó, hogy az egész kuckót könyvekkel szerették volna megtömni.
A délután folyamán, mikor Frici úgy döntött, két doboz jégkrém elegendő ahhoz, hogy oltsa az étvágyát és szeretett volna körülnézni alapanyagok után Kosztolányi Dezső, aki egyébként nem bírta ki, hogy egy picit ne szedje rendbe magát, felpattant az alattuk nyikorgó hintáról, és gyors léptekkel beszaladt a házba. Karinthy addig megpróbált nem kíváncsi fejet vágni, egészen Dide visszajöttéig, aki kezében két párnát tartott.
Kosztolányi a fa elé merészkedett. Gyönyörű növény volt, ágas-bogas, erős törzzsel és gyökérzettel, rendkívül stabilnak bizonyult. A törzsébe legalább három Frici belefért volna, és Dezső bepréselhette volna magát melléjük. Nekiindulva először a jobb, majd a bal lábát tette fel, és lassan mászni kezdett felfelé. Lassan, de biztosan, és leginkább elegánsan. Karinthy nem tudta, hogyan lehet ilyen elbűvölően megmászni egy fát, de az egyetlen dolog, ami lekötötte a figyelmét, az párja ringó csípője és még az ingen is átütő izmos karjainak vonala volt.
Észre sem vette, hogy egy darázs egész régóta boldogítja a vállát.
Kosztolányi magabiztosan ült le egy vastag, vaskos és leginkább stabil ágra, míg a feje felett lévőket kapaszkodóként használta, és lerakta a párnát maga alá. A másikat ledobta.
− Mássz fel, Frici. Megnézzük, valóban elér-e ide a wifi, és milyen lesz a kilátás az ablakból. A kilátás, amit Bandi sosem fog látni, tudod.
− Dide, én nem vagyok biztos benne…
− Ne legyél, marha, erős vagy te, tapasztalom. − Huncut mosolyra húzta a száját.
− Nem bírok ellenállni, de ha leesem és impotens leszek, akkor is szeretned kell. Ha lebénulok, a te kötelességed lesz gondozni. – Nekiveselkedett, és ujjai közé csíptetve a párnát megindult. Eleinte nehéznek tűnt a dolog, de Karinthyt semmiképp sem lehetett gyengének nevezni. Hamar felhúzta magát kedvese mellé, és úgy döntöttek, stabilabb, ha Dide helyett ő dől a fatörzsnek.
− Na, akkor vedd elő a mobilod − indítványozta Kosztolányi.
− Nálam aztán nincs telefon − lihegte félig-meddig fintorogva Karinty.
− Akkor ezt megszívtuk.
− Én nem mászom ma már le.
− Az jó, mert én sem.
− Most akkor itt fogunk dögölni estig?
− Nagyon úgy tűnik.
− Benne vagyok.
A helyzet valamiféleképp romantikusan alakult ezek után; ajkak tapadtak ajkakhoz, csókok forró nyoma nyakakon és vállakon, tenyerek simogatása combokon és szívből jövő nevetések. A lábaik lelógtak, valahol kutyaugatás hallatszott és egy furcsa kakas kukorékolt napnyugtakor bele az idilli pillanatba. Végül a ház nem maradt más, mint elillanó álomképek; dohányszagú éjszakákról, télen pokrócban összebújt kávézásokról, mégis az együttlét lényege megmaradt valóságnak.

7 megjegyzés:

  1. Jesszus. És azta. Nem is tudtam hogy egyáltalán létezik ilyen fandom -bát miért ne? Hisz' ez oly kielégítően fluff volt- meg azta. Valahogy nekem a nyugat kölői-írói mindig is ilyen érinthetetlennek meg magasztosnak tűntek. És nem! Te megoldottad hogy egész egyszerűen hétköznapi emberkének lássam őket és rz annyira jó volt a kis lelkemnek. Hogy nem ilyen haaatalmas és tiiiiszteletremééltó lények hanem hogy ők is utálnak embereket - mennyire laza hogy lebandiztad Adyt?!- meg úgy általában. Hijetetlen hálás vagyok neked ezért a szösszenetért.
    -Lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jesszusom köszönöm :D
      Egyébként ez a fandom nagyon hiperszuper, ajánlom. c:
      Én pedig, hogy hagytál hozzászólást, nagyon megörült a lelkem neki :33

      Törlés
  2. Iistenem ez de borsztóan-csodálatosan aranyos volt *-* A fejléc pedig külön pacsi, rohadt cukin néznek ki a drágák virágkoronával :3 "A törzsébe legalább három Frici belefért volna, és Dezső bepréselhette volna magát melléjük. " Itt szerintem nem csak nekem jutottak eszembe nagyon oda nem illő dolgok (Dezső és 3 Frici, khmm), de nagyon jól szórakoztam XDD És Frici annyira Frici, meg a dinamikájuk a babáknak (én régóta így hívom már őket), és különösen a vége... köszönöm szépen hogy olvashattam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj nagyon szépen köszönöm és a fejlécem is :D
      kmhmhkk *perverz smiley helye*
      Én köszönöm, hogy olvastad :DD
      (és babák. mennyire cuki már jézus.)

      Törlés
  3. Oké most mérges vagyok. Nekem miért nem szólt senki arról, hogy ilyen fandom létezik?! T.T Hát ez valami tündérmókusosan aranyos volt! Ezek ketten pedig cukorbogyók és más lehetetlen szókapcsolatok. Az egyik barátomat szintén Dezsőnek hívnak akit mostantól kitartóan és örökre Didének fogok hívni. Most pedig megyek és rajzolok egy hipszter Adyt mert nem tudom kiverni a fejemből ezt a képet :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ugye, hogy milyen kis tündérkék? :DD
      Üdvözlöm a Dezső barátod és csak Didének hívd. ;)
      Nagyon kíváncsi vagyok hipszter!Ady rajozcskára. c: (hipszer!Ady örökre) Esetleg e-mailben meg lehet nézni? :DD

      Törlés
    2. Persze és már meg is történt :)

      Törlés