Arcok

Fandom: Hetalia
Tartalom: Szóval Spanyolországban van egy fesztivál, amikor paradicsomokat dobálnak egymásra és én tisztában vagyok azzal, hogy Antonio ezt nem szokta kihagyni. Romano meg miért is ne haragudna rá ezért?  
Páros: Spamano
Egyebek: Végre egy bejegyzés. A design, kinek, hogy tetszik? Egyébként szeptember van és küszölük a felvételire meg tanulok. Izé.  Szóval valószínű, hogy nem igazán lesznek hamarosan bejegyzések, de igyekszem. Meg októberben nyelvvizsga. És megint sikerült elpofáznom a felesleges dolgaimat. Amúgy köszönöm a javítást D.L.L-nek, ismét. *az arcodba tol egy millió szeretetet* Amúgy hipter!Spain daww.

Azt sem tudta hol is kezdje az előtte álló szidását. Így helyette inkább csak fáradtan sóhajtott egyet, és be kellett látnia, hogy nem igazán tudja a másik orrára kötni ezt a szokását. Antonio az előszobában állt és az egész teste paradicsomban úszott.

- Nem lenne kedved levetkőzni? - morrant oda Romano, aki az a kanapén ülve figyelte az ácsorgó kedvesét. 

- Nem lenne kedved előbb megcsókolni? - a mosolya napsugár volt, tiszta és szívből jövő.

Lovino fontolóra vette, hogy tökön rúgja, de úgy istenesen. Helyette csak káromkodott, és megpróbált nem teljesen elpirulni. Nem sikerült.

- Mennyi ideig tervezel még ott ácsorogni? Látom jól sikerült az ünneplés, - itt valami mosoly félét produkált - de ha belegondolok, mennyi paradicsom ment kárba…

- Ha kapok egy csókot már megyek is zuhanyozni - vigyorgott, amíg az olasz egy beletörődő sóhajjal oda nem lépett hozzá és rászorította ajkait az övéire. Spanyolország belevigyorgott, magához akarta ölelni, de az olasz eltolta. - Nem tudom észrevetted-e, de nem vagy éppen olyan, hogy ölelgethess – mutatott végig a spanyol ruházatán. Összességében minden ruhadarabja a testére feszült, és a jobb időket megélt halásznadrágból csöpögött a beazonosítatlanul gusztustalan lé. Antonio aprót mosolyogott, majd megpróbált vigyázni a lakás tisztaságára (nem sikerült neki), ahogy a fürdőszobába lépkedett. Lovino megingatta a fejét, ahogy a becsukódó ajtót nézte, aztán valahogy csak feltűnt neki, hogy ő amúgy tésztát akart főzni. Szóval feltörölte párja mocskát a spanyol egyik szép és tiszta zoknijával (ezt nevezik bosszúnak), majd a konyhába érve hozzá is kezdett a főzéshez. Közben bekapcsolta a rádiót és meglepve vette észre, hogy hajnali órákban a szomszédokat zavarja, ha ő maxra tekeri a zenét. Nem zavartatta magát. Spanyolország egyik panel lakásában voltak, istenigazából kellemes kis épületrésznek tekintették. Volt erkély, ahonnan remek kilátás nyílt valamilyen foci standionra, továbbá a házban rengeteg, rengeteg és rengeteg növény volt. Antonio imádta őket. A nappaliban forgott a ventillátor és valamelyikük szertartás szerűen belerúgott, ha megállt. A könyvespolc dugig volt antikváriumba való szerzeményekkel, bár volt köztük pár igen új darab. Romano nem emlékezett semelyik ezelőtti században sem a Szürke ötven árnyalatára. Majd egyszer talán belenéz.

- Jó illatot érzek - ragyogott a másikra, immáron egy szál boxerben, azután lehalkította a zenét és elhúzva a száját arra gondolt, hogy valamivel ki kell engesztelnie majd a szomszédokat.

- Mert jót főzők. Öt perc és kész, addig ülj a seggedre – bökött az asztal felé. Barna haja szemébe lógott. Spanyolország így is tett, aztán kuncogva kirakott maga elé két paradicsomot és filctollal rájuk firkált. Mikor a vacsorához értek, Romano felfigyelt az asztal közepén lévő gyümölcsös tálban heverő két vörös zöldségre.

- Baromarcú, mégiscsak meg mentettél párat?

- Nem is nézed meg őket? - Antonio vigyorogva tolta kedvese elé, aki először felvonta szemöldökét, megnézte őket és egy szép káromkodással jutalmazta párja remekműveit. A paradicsomokon az ő arcuk virított. Spanyolország idiótán vigyorgott, mint általában, neki pedig még összeráncolt szemöldököt is rajzolt. Ezt a marhát. - Te nem vagy százas, az biztos. Reggel kilököm őket. - Oh, ne csináld már, tiszta aranyosak. 

- Kuss és egyél. 

Másnap délután Antonio aggodalommal telve mászott ki a konyhába, majd mosolyogva konstatálta, hogy a paradicsomok ugyanott vannak, ahol hagyták őket.