Karácsony

Fandom: Hetalia.
Tartalom: Hát. Karácsony van valamelyikben, vagy utána. 
Párosok: Spamano, AusSwitz, UsCan 
Ajánlások/ Egyebek: Tehát. Spamano-FireBird. AusSwitz-D.L.L és az UsCan-Katie. :3 / Ja és ezt a cuki gifet is tessék Kétinek köszönni meg a krumplijának (tumblr. ). / 

*Spamano* 

- Romano! - ugrott rá az ágyban még alvó olaszra Antonio. Az egy ideig nem reagált míg sötétbarna szemei ki nem nyíltak és egy vigyorgó spanyollal találta szembe magát, aki a mellkasán feküdt és lerítt róla, hogy hihetetlenül boldog. Sötét bőre csillogott a napfényben, amely játékosan besütött az ágy feletti ablakon. 
- Takarodj már rólam, baszki! - Lovino próbálta magáról leütögetni, de nem szabadulhatott az erős ölelésből, amelybe kedvese zárta. Végül feladta és egy lemondó sóhajjal nézett vele farkasszemet. - Mit akarsz? - morogta álomtól ittas szemeivel a tökéletesnek látszó arcot vizsgálta, majd megállapodott az örömtől teli, csillogó zöldeken. 
- Buon Natale! - próbálta normálisan ejteni, az akcentusán az olasz mégis felnevetett, de ez nem a szokásos gúnyos nevetése volt, ez sokkal kedvesebben és lágyabban lengte körbe a szobát.
- Ezért vagy annyira boldog? Mert karácsony van? - érdeklődött Lovino, ahogy Antonio befészkelte magát mellé az ágyba.
- Pontosan! - bólogatott hevesen Spanyolország és cuppanós puszit nyomott az olasz homlokára.
- Idióta! - mordult rá Lovino. - Úgy viselkedsz, mint, akinek ez az első karácsonya!
- De ezt a karácsonyt kettesben töltjük. - tette hozzá Antonio és széles mosolya, olyan volt, mintha az arcára fagyott volna, pedig igazán nem volt hideg Madridban.
- Nem mész azzal a kettővel berúgni? - kérdezte és a mellkasára hajtotta a fejét, beszívta a spanyol megnyugtató 

illatát.
- Most kihagyom - tette egyik kezét szerelme vállára.
- Akkor ez egy kivételes karácsony lesz - Lovino belemosolygott Spanyolország piros felsőjébe. Antonio felkuncogott, felemelte az olasz fejét és gyengéden megcsókolta. Romano érezte, ahogy fülig pirul és úgy döntött előkeresi azt a piros alsót, amit már novemberben megvett neki karácsonyra.

*AusSwitz* 

Ausztria a konyhában szorgoskodott, mindenféle csokoládét, amit csak talált otthon beledobált egy mély fémedénybe. Svájc a nappaliban a virágmintás kanapén terült el és közben lábával birizgálta a fenyőfa egyik ágát, ami áthajolt a bútordarab karfáján. 
- Kész vagy? - üvöltötte Vash és felült. Az osztrák kilépett hozzá és óvatosan helyezte le a még forró edényt az egyik műanyag alátétre, amit már előre kikészített. - Nem hiszem el, hogy ennyire lassan csináltad meg... - morogta a fogai között és odalépett Roderich mellé, az csak arisztokratikus gőggel másfelé fordította a fejét és vállat vont. 
- Most te jössz... 
- Tudom - közölte a svájci és kiürítette a zsebeit. 
- Látom te is sokat hoztál - méregette Ausztria az asztalterítőt elborító csokoládé rengeteget.
- Csak nem félsz, hogy szorulásod lesz a sok csokitól? - vigyorgott rá Vash a leggyőzedelmesebb mosolyával, amit csak összetudott hozni. 
- Majd meglátjuk kinek lesz. - Roderich mindenféle különösebb ok nélkül arcon puszilta kedvesét, azután nekiesett az édességeknek. Egyesével hámozgatta le a papírokat a csokoládékról, ami azt illeti még egy csiga is gyorsabb volt nála. 
- Add már ide! - morogta Vash. Kissé vöröses színben volt még az előbbi malőr miatt és kikapta Ausztria kezéből az éppen nála lévő táblás csokoládét és letépte róla a csomagolását, majd belevágta az edénybe, sajnos épp elég erősen, hogy az asztal szélére tett konyhai eszköz hatalmas csapódással essen az ebédlő csempéjére és boruljon ki a tartalma. 
- Na ezt jól megcsináltad. - sóhajtott Roderich és elindult felmosót keresni. 
- Te voltál olyan kibaszott lassú! - kiáltotta utána Svájc, ahogy az edényt a mosogatóba tette. 
- De én legalább nem borítottam volna ki! - az osztrák letette a felmosó végét a csokitócsába és a nedves anyag már itta is magába a folyékony, barna nedűt. Vash még mondani akart valamit, de ráharapott az alsó ajkára és inkább befogta, leült a kanapéra és magához vett egyet az asztalon heverő megmaradt csokik közül. Enni kezdte, úgy festett akár egy szomorú kisgyerek, lehajtott fejjel majszolta a megnyugvást adó édességet.
Amikor Ausztria végzett a takarítással ő is a svájci mellé ült, távolság azért maradt köztük. Egy ideig rájuk nehezedett a csend. De nem az a megnyugtató, ami a karácsonyi szeretetet hordozza magában, ez a csend súlyos volt, belefúrta magát az ember bőrébe, hogy úgy érezze moccanni sem tud. Beszennyezte a levegőt körülöttük és úgy érezték megfulladnak ettől a némaságtól, de nem tudtak mit mondani. 
Svájc, amikor befejezte a csokoládéját és a papírját a zsebébe rejtette közelebb ült az osztrákhoz, majd mélyet sóhajtott és felemelte a fejét. Szőke tincsei arcába hullottak, de még így is látszottak zöldjei, amik megcsillantak a gyér világításban. 
- Figyelj... - nyelt egyet. - Sajnálom - szűrte fogai között és keresztbe fonta karjait. - Tudom, hogy az én hibám volt. 
- Engesztelj ki. - vigyorodott el az osztrák és egyik kezét szerelme csípőjére tette. 
- Nem vagyok köteles - morogta a svájci, de nem tiltakozott a férfi közeledése ellen. 
- Akkor haragudni fogok rád... - Ausztria még közelebb ült és az ölébe húzta Vasht, ő még egy ideig szidta a férfi felmenőit, de a kezeit mégis nyaka köré fonta, hogy utána puszit nyomhasson Roderich szájára és ezzel lerendezze a tartozását. 
- Elegendő volt? - fordult felé a paradicsom színű Svájc, miközben felhúzta jobb szemöldökét. Ausztria bólintott, majd ravaszul elmosolyodott és megcsókolta a férfit. Vash vonakodva ugyan, de engedett kedvesének. 
- Boldog karácsonyt... - suttogta a fülébe Ausztria, majd csókot hintett a nyakára. 
- Neked is... - motyogta Svájc pirultan.

*UsCan* 

Alfrednak fogalma sem volt róla, mikor korcsolyázott utoljára, mindig lekötötte a videojáték vagy éppen valami más, amit ő fontosabbnak ítélt, de Kanada többszörös noszogatására végre nekiesett a dolognak. Bekötötte a kék csillagokkal teli korcsolyáját és odatopogott a pálya széléhez, a vaskorlátot megajándékozta súlyával. Kanada odasiklott hozzá.
- Akkor jössz? - vonta fel szemöldökét és a hangjában egy kis pajkosság csendült. 
- Még felkészítem magam. - mondta semmis képpel a testvérének. 
- Az elesésre? - mosolygott az amerikai arcába, az felmordult. 
- Annyira nem vagyok béna! 
- Akkor lássuk. - Kanada a kis fémkapun kijött Alfredhoz és ő maga megfogta a korlátot. Amerika felemelte az orrát és úgy ment le a jégre. 
A pályán alig csúszkáltak páran, ő mégis úgy érezte mindenki őt nézi. Kifejezetten izgult, ahogy a elengedte a biztonságot adó korlátot és megpróbált siklani. Először még topogott és párszor ugyan meginogott mégsem esett el. Matthewra pillantott, akinek a szemeiben, mintha elégedetlenség csillant volna meg, de Alfred csak örült magának. 
Amikor már hozzászokott a talaj változáshoz és már a sokadjára siklott körbe-körbe, hirtelen Kanada előtt megállt. Amerika a belső korláton, míg testvére a külső állt. Egy ideig Alfred csak diadalmasan mosolygott a másikra, majd megpuszilta annak arcát. 
- Akkor nem fogsz elesni? - sóhajtott fel, ahogy az amerikai mellé ért. 
- Nem tervezek. - vihogott Alfred és már neki is indult a következő körnek, de közben csak a kanadait figyelte, aki a háta mögött először unott, majd ijedt ábrázatot mutatott neki. Amerika először nem értette, de ahogy megérezte ahogy hassal a vasba ütközik, kezdte érteni, de akkor már késő volt. Az amerikai nagy lendületének köszönhetően simán átlendült és bumm. Bele fejjel a hóba. 
- Jól vagy? - kérdezte Matthew, ahogy leguggolt hozzá, aggódva. Alfred felnézett, közben jobbjával a hasát fogta. 
- Nem... - morogta, majd próbáld lábra állni, de a korcsolyának köszönhetően,(ami kevésbé működött betonon, mint jégen) ismét a hóban landolt, de mostmár háttal. Kanada felkuncogott és ülőhelyzetbe húzta a másikat.
- Te nagyon szerencsétlen vagy. - jegyezte meg, csípőre tett kézzel. Alfred csak hallgatott és az arcát belefúrta a sáljába. Pontosan olyan látszatot keltett, mint egy elégedetlen gyerek, aki mindent rögtön akar. Ezután már nem ment vissza korcsolyázni. 

~~

- Most már haza mehetünk? - kérdezte Amerika egy kis idő múlva, mikor Kanada kissé pihegve jött le a pályáról, majd bólintott és elkezdte levenni a korijait. 
Végül haza fele úton Matthew még mindig magában kuncogott az amerikai esetén, amikor aztán Alfred úgy döntött megfogja a kesztyűs kezét, rögtön azzal foglalkozott, hogyan leplezze a zavarát, végül ő maga is a sálba bújást választotta és megállapította, hogy sapkával hatásosabb.
Amerika egyből a konzol után nyúlt, ahogy haza értek és nagy tüzérséggel kezdte irtani a zombikat, addig testvére a konyha melegében készítette a vacsorát és magában elkönyvelte, hogy még egyszer kifogja csalni Amerikát a jégre.