2014/06/03

Váltás

Fandom: Hetalia
Tartalom: WWII. Hát egyszerűen csak Felinek kell őrödnie egy kis idejig és nagyon szösz, és nagyon fluff.
Páros: GerIta
Egyebek: Kéti egy csomó hibát kiszúrt nekem, utólag is köszönöm~ 

Németország lassan fújta ki a dohányfüstöt és nézte, ahogy az eltűnik a levegőben.
- Jöttem, hogy leváltsalak - Veneziano hirtelen ugrott a nyakába és a német elejtette a cigarettát. Az még pár pillanatig sistergett a hóban, hogy utána örökre kialudhasson. Ludwig nagyot sóhajtott, azután megvárta míg csapattársa méltóztatik ismét a talajon állni, nem rajta csüngeni, mint valami rossz kisgyerek. Csodálta, hogy Veneziano mennyire felelőtlenül tud viselkedni még háború idején is, de hazudott volna magának, ha azt tette volna, hogy haragszik ezért, tudta jól milyen a másik. Ismerte a mosolyát, amely mindig ott virított - a jelenleg igencsak fehér - arcán.
- Inkább itt maradok veled, mert biztos vagyok benne, hogy vagy elalszol vagy csak simán ordítva rohansz el, ha ellenséget látsz...
- Ezúttal igyekezni fogok! - mélybarna szemeiben határozottság csillogott és, ahogy Ludwig lenézett rá -bár tudta, hogy hülyeséget csinál- hinni kezdett neki.
- Ezt már megígérted párszor, most ne rontsd el - fekete kesztyűs kezével beletúrt a fiú rakoncátlan tincsei közé. Feliciano rávirított egy elégedett vigyort, majd lábujjhegyre állva könnyű csókot lopott. Ludwig ajkai máskor mindig olyan melegek és puhák voltak, most, hogy kicsípte őket a tél hidege az olasz érezte a szárazságot, ahogy sajátját rátapasztotta, de ettől még ugyanúgy végigfutott a bizsergés a gerincén, mint minden más alkalommal.
- Igenis - Feliciano a helyére ugrott, míg Németország visszament a sötétzöld, vihar-verte sátrába.

2 megjegyzés:

  1. És még a GerItát is úgy állítod be, hogy tetszik nekem. Nem hiszem el. D': <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *pirulgat, mert már tényleg nem tud mit írni a sok dícsérettől*

      Törlés