Nosztalgikus bézs

Fandom: Hetalia
Tartalom: Gilbert elmereng az Ivannál töltött időkön. 
Páros: RusPrus
Egyebek: Szóval, kész. Kifogytam a tartalék ficekből. Ami meg ezt illeti. Nos, azt hiszed, megint fluffot hozok, mert csak ahhoz értek. Szánom-bánom lassan. De ez, most hurt-comfort. Nos, próbálkoztam. Szörnyűek mostanában a címeim, üssetek le. 
Fic ajánló: Én ezt kaptam születésnapomra és megérdemli, hogy elolvasd. 


Néha, amikor visszaemlékezett arra az időkre, amiket Oroszország hatalmas kúriájában töltött, valahogy mindig sikerül valami jó dolgora bukkania. Ha nagyon mélyre ásott, és túltette magát a természetes, görcsösen reflexből jött arcgrimasz soron, persze. 
Néha csak egy-egy csókra, érintésre, vagy azokra a pillanatokra, mikor Ivan letört volt és az ő karjaiban lelt vígaszt, hisz ő volt és lesz a Porosz Birodalom, már csak a neve sem engedte, hogy egyedül hagyja olyankor a másikat. 
Néha pedig teljen más emlékképet vizuált. Például, hogy egy eldugott helyen találkoztak és még a csengő is ijesztően szimpatikus volt, ahogy beléptek a kávézóba. A padló lecsempézett volt, kopott és itt-ott kiöntött löggyök ott maradt foltja tarkította, de ahogy körülnézett, miközben a boxába haladt és meglepődött azon, mennyire hangulatos kis hely volt. Egy eldugott kávézó, ahol a falak bézs színűek voltak és még a zene is halkan szólt, szóval őszintén, tetszett neki. Ivannal leghátra ültek mindig és az orosz vodkát rendelt. Állandóan, mindig és örökké csak vodkát. Dehát orosz volt, na. Ő maga kihasználta az alkalmat, hogy sütihez került és a lehető leghatásosabb célzással rendlelt orosz krémet, meg kávét. Forrón és feketén és élvezte, ahogy koffein kerül a szervezetébe, mert néha már csak emiatt érezte igazán, hogy létezik.
Néha eszébe jutnak azok az éjszakák, amikor nem foghatták meg egymást kezét, ahogy mentek hazafelé és Oroszország mindig rágyujtott és a füst állandóan az arcába szállt. Az elején még Ivan felmenőit is szidta, de egy idő után hozzászokott.
Hozzá kellett szoknia és ez volt a legbosszantóbb az egész helyzetben.
Teljesen mindegy mit akarsz, akkor is itt maradsz és egy idő után, szinte biztos rá kényszerülsz arra, hogy vágyakozz és szeress és kapaszodj, aztán ordíts a kíntól, de befogják a szádat. Kapkodni fogsz és sírnál, de senki nem tehet semmit és nevetségesen érzed magad és utálsz a tükörbe nézni, viszont tudod, hogy reménytlen az egész helyzeted és megpróbálod megtanulni, hogyan kell meghajolni. Fejet hajtani. Elismerni, hogy van, aki erősebb nálad. Poroszország sohasem. Egyszer sem és csak ezt ismételgette egyre csak, míg végül magának is elhitte.