Csárdás

Fandom: Hetalia

Tartalom: Osztrák, akit csárdásra tanítanak. Már jól hangzik, nem? 

Páros: AusHun 

Egyebek: Van benne Laci bácsi. Yay.  hurt/comfort

Ausztria nem tudta mit csinálhatna. Erzsébet elrángatta egy bálfáleségbe és ő pontosan úgy öltözött ki, ahogy a bálokon kell. Elegáns fekete selyem öltöny, a nyakában piros-fehér nyakkendővel, csakhogy mindenki tudja, ő bizony osztrák. Fekete lakk cipő, a sarka magasabb az átlagnál. A mandzsetta gombokon játszadozott a szelíd lámpa fénye, miközben ő maga az egyik oszlopnak dőlt és anno figyelte kedvesét, aki a többiekkel mulatta az időt, nevetgélt, nem is igazán törődött vele, még jó, hogy elrángatta ide. Erzsébeten matyó mintás ruha feszült, fehér harisnya, fekete kopogós cipő és úgy táncolt, mint aki életében nem.
- Gyere, járjunk csárdást! - mosolyodott el ravaszul, holott tudta párjának gőze sincs arról mégis mi a fenét kell majd csinálnia. Roderich körülnézett. Mindenki mulatott, folyt a magyar bor az emberek torkán és mindenki népviseletbe öltözött. Bár a ruházata, viselkedése miatt is kilógott, mégsem nagyon foglalkoztak vele az emberek, inkább csak táncoltak. Húzták a hegedűket, körbeálltak, ugrándoztak, tapsoltak és néha kurjantottak.
- Nem tudom, hogy kell... - mondta egyszerűen, mikor már szemben álltak egymással. Magyarország felkacagott, az osztrák arcán halvány pír jelent meg és gőgösen elfordította a fejét.
- Megtanítalak. - mosolygott, majd Ausztria kezeit csípőjére húzta, majd sajátjait a vállán nyugtatta. - És egy, két és egy, két és egy, két... - suttogta a magyar és próbálta irányítani a zavart osztrákot, aki egyenlőre csak a lakkcipőjük orrát bámulta mereven. Egy ideig még folytatták az alap jobbra-balra lépegetést, míg Ausztria meg nem szokta a tempót és a mozdulatokat. Aztán Erzsébet kétszer koppantott a lábával. Roderich nem értette, de megérezte, hogy sebességet váltanak, próbált igazodni, bár a dolognak vajnyi kevés sikere lett. Végül Ausztria egy kecses mozdulata után a földön találta magát. Magyarország azt hitte besértődik (és valószínű mindenki így gondolná ha ismerné Roderichet) , de nem így lett. Az osztrák felállt, leporolta az öltönyét és kezet nyújtott Erzsébetnek. Mélykék szemeiben szinte kirajzolódott az elhatározása. Csárdást fog táncolni! A magyar elvigyorodott. Kíváncsi volt, hogy az arisztokrata akarata mennyi sikert eredményez neki.
- Húzz rá cigány! - kiáltott oda hangosan és a férfi felkapta a hegedűjét belehajolt a mikrofonba.
- Mit kíván Bözsikém? - kérdezte lágyan és szája szélére mosoly kúszott. Az öreg bólintott.
- Amire lehet csárdást járni és hegedűn játszák. - halványan elmosolyodott, majd az osztrák felé fordult. Ausztria kezei derekára vándoroltak.
Megszólalt a hegedű és Erzsi készen állt a pattogásra, csakhogy ez nem volt gyors. Egyáltalán nem olyan amilyenre ő gondolt.

Elmúlt már a régi szerelem.
Fájó érzés régen ismerem.
Mert a bánat mindig hazavár...
Mégsem kell már többé soha már...

A hasa görcsbe rándult és torkába gombóc szorult, eszébe jutott a porosz.. Akihez a monarchia idején oly hűtlenül simult és akibe igazán beleszeretett. Csakhogy mindenki tudja mi történt Poroszországgal. Eltűnt, semmivé lett. A térképről lekerült... Meghalt.
Erzsébet megrázta a fejét és mielőtt az emlékekbe temetkezne intett az öreg úrnak. Az ősz, alacsony  férfi lerakta a hegedűt a lábához és beleszólt a mikrofonba.
- Mi az, Bözsikém?
- Valami vidámabbat, pörgősebbet.- motyogta ugyan, de Laci bácsi így is kivette a szavait.
- Ejj, de válogatós vagy, te lány. - elmosolyodott és megvakarta a fejét, de pár percen belül felvette a hangszerét és ismét a húrokba csapott, de most már erősebben, gyorsabban.

Elment a Lidi néni a vásárba, csuhajja 
Batyut kötött a hátára, csuhajja 
Batyujában széna, szalma 

Magyarországnak egyből jobb kedve lett, amint az osztrákot nézte. Roderichnek bár nagy elhatározásra vallt , hogy próbálkozott, mégis ügyetlenkedett, de Erzsébet nem mondott semmit csak mosolygott egész a szám végéig...