Piroska kosarában whiskey

Fandom: Teen Wolf még mindig
Tartalom: Egy Au, amelyben először mesésen akartam kiparodizálni a Piroskát, de nem sikerült, így maradt a szokásos unalmas mód. Fluff.
Páros: Sterek
Egyebek: Boldog karácsonyt emberek! *villog az új mamuszában* Az én kedves és jófej lektoromnak ezzel a ficivel szeretnék köszönetet mondani és nem utolsó sorban ajándék is. Tedd a fa alá. 
Blablabla: Ha észrevettétek, ha nem, a blog akkor is megkapta az első kritikáját, méghozzá itt. Amikor elolvastam alig hittem a szememnek. 20/19,5 emberek! Ez kifejezetten jó és úristen. Felkerültem a linkcserékbe sőt! még maga a kritika író, kedves kisasszony is feliratkozott. Ezzel pontosan 29 imádnivaló rendszeres olvasó jár ide. Köszönöm nektek, akik feliratkoztatok. Továbbá köszönöm nektek is, akik csendes megfigyelők vagytok, hiszen ti is felnéztek, olvastok, ami már magában öröm. Szóval szuperek vagytok. *mindenkinek szór margarétákat*  Ennek a történetnek a képét vagy leszedem, vagy nem. 

Stiles Stilinski egy igen bátor, szerencsétlen és egyben hihetetlenül intelligens fiú volt, akinek meghalt az édesanyja. Az egyetlen ember, akire támaszkodhatott az apja volt, maga a seriff. Egy Kerek Erdő nevű városkában éltek, mígnem az apukáját áthelyezték és volt, hogy napokat is kinn maradt a munka miatt. Stiles egy napon felkerekedett kopott farmerjében, meggyvörös pulcsiját magára vette és elhordott tornacipőjébe bújt. Összeborzolta a haját, hogy viszonylag tűrhetően nézzen ki, aztán egy kósza gondolat lévén a kapucniba rejtette fejét. A kosár nem volt túl férfias, de mit volt, mit tenni, maszkulinná kellett alakítani. Egy gyors átfestéssel és pár felirattal már felvállalható volt. Stiles egy 24-es számot festett az oldalára, pár lacrosse ütőt. Ezek közül egyiket sem lehetett felismerni, de mentségére legyen szólva; derekasan próbálkozott. A biciklijét tegnap este legjobb barátja felhajtóján felejtette, így a lábbuszt kellet választania.
Pletykák keringtek, hogy az Erdőbe vérfarkasok jöttek. Hatalmas karmokkal, amik szétszaggatják a vadak, emberek húsát, borotvaéles tépőfogak és emberfeletti erő párosításával. Természetesen a legtöbben jót nevetgéltek az efféle kitalációkon, de ha Stiles őszinte akart lenni magához, akkor bizony nem kellett volna elindulnia gyalog a város másik végére. Csakhogy ő nem akart őszinte lenni magához. A Nap lemenőben volt és halvány narancssárga színeket szórt szerte-szét az égen, amely most inkább tűnt mély-lilának, mint kéknek. 
Stiles zsebében lapult a telefonja, füleiben pedig zene búgott és ő egyre lépkedett a ritmusra. Néha bele-bele rúgott a kövekbe. Ha csendesebb utcákhoz ért fütyörészett is. Kosárkájában egy hatalmas üveg whiskey lapult és pár hamburger. 
Stiles ment-mendegélt, de egy valami érlelődni kezdett benne. Azt érezte, hogy két szempár egyenesen átszúrja a tarkóját, odaégnek, rátapadnak. Megfordult és mögötte pár lépéssel egy férfi állt. Rajta szürke nadrág, szürke póló, szürke lábbeli, majd amikor felnézett a megsápadt, hold fakította bőre is szürkének tűnt. Szemei egyszerűen seszínűek voltak. Se nem zöld. Se nem kék. Se nem szürke. 
Az idegen lassan közeledett. Léptei fagyosak voltak, vontatottak. Megállt pontosan vele szemben és Stiles mellkasában csak úgy dobogott a szíve a félelemtől. A kosarában volt egy pisztoly, töltény nélkül ugyan, de legalább használhatónak tűnt. Sietősen hátralépett és sietősen vette ki a fegyvert, de egyből el is ejtette. Az idegen lehajolt, méregette pár percig, aztán felnézett és a fiú kezeibe dobta. Ez időben Stiles megdermedt a félelemtől. 
- Ezzel nem mennél sokra ellenem. 
- Gondolod? – dacolt a meggyvörös pulcsis fiú és párszor ugyan megforgatta a pisztolyt a kezében, de végül a férfi felé szegezte.
- Tudod miért nem? Először is azért, mert vérfarkas vagyok. Másodszor meg azért, mert nincs benne töltény. 
- Oh. Értem. Akkor én most futok, oké? – Remek ötlet Stiles, jelentsd be egy gyilkoló-gépnek mit fogsz csinálni. 
- Nem érnél vele sokat. - a vérfarkas kezet nyújtott. – Derek Hale. – Stiles nagyot nyelt és nem tudta hova rakni az információt, de úgy döntött a legjobb döntés nem kezet fogni a férfival.
- Stiles. 
- Csak így simán? 
- Elnézést, hogy nem mondom el egy vérfarkasnak a teljes nevem. – Derek elhúzta a kezét és a szája széle megrándult. Apró vigyor kúszott oda és mintha egy pillanatra Stiles látta volna gyöngyfogait kivillanni száraz ajkai közül. 
- Megbocsájtok, de van egy kikötésem. Tudod miért vagyok itt, Stiles? 
- Nem, de gondolom, el fogod mondani. 
- Nekem kell, elkísérjelek az apádhoz és vissza. Ez a feladatom. – Stiles majdnem kiröhögte. Mármint teljesen nevetségesen hangzott, de úgy tűnt a lény maga is tudja. Egyébként is miért akarna egy gyilkoló gép pont neki segíteni? Ráadásul miért akarna neki bárki segíteni? Hisz eddig egész életében kész csődtömegnek nézték az emberek. Most pedig egy gyöngyfogú, zilált hajú, seszemű, izmos férfi állt előtte. Stiles megpróbálta nem túl feltűnően járatni rajta végig a szemeit. A szürke póló remekül ráfeszült a mellkasára, férfias csípője csodálatosan festett a holdfényben. Stiles rátette volna az életét, plusz még pár rágógumit, hogy a hasa biztos egy sakktábla. 
Derek természetesen észrevette ezt a kis túrát, de nem szólt semmit. 
- Tudom, hogy nem fogsz válaszolni minden kérdésemre, de egyre igazán válaszolhatsz. 
- Válassz bölcsen. – a fiú mellé lépett és Stilesnak emlékeznie kellett, hogy kell levegőt venni. 
- Miért bízták rád ezt a feladatot? 
- Hát nehéz megmagyarázni, de az Alpha falka miatt, akik mostanában a környéken kóborolnak, sok mindenkit kísérgetünk a társaimmal.– elindultak. 
A félhold sejtelmesen lebegett felettük, szerte szórta fényeit az éjszakába. Felkúszott a kerítéseken, a házak levakolt falain, gyerek szobák ablakain. A két férfi árnyéka egymásba fonódott, ahogy baktattak egyre közelebb és közelebb a cél felé. Stiles rengeteget kérdezett, de ahogy várta egyszer sem jött válasz a természetfeletti dolgokhoz kapcsolódóan. Amikor odaértek a sheriff irodájához Derek elbújt. Stiles benyitott kopogás nélkül, csiling-csiling, szólt a műanyag csengő. Stilinski sheriffet egy adag papír felé görnyedve találta, hulla fáradtan és korgó gyomorral. A pletykák vérfarkasokat csicseregtek, míg a papírokon állattámadás szócska lett bepötyögve Times New Roman betűtípussal, aláhúzva és félkövéren. Stiles inkább nem szólt egy szót sem, hiszen ő sem tudott igazából semmit.
Derekkel (feltéve, ha ez az igazi neve.) még csak most találkozott és igazából annak kellene örülnie, hogy eddig még nem mutatta jelét, hogy egy baltás gyilkos. Annak sem mutatta jelét, hogy vérfarkas. De Stiles feltette magának a kérdést, hogy miért hazudná ezt akárki? Ráadásul maga sem tudta megmondani miért, de valahol legbelül érezte, hogy Derek igazat mond. Azok a gyönyörű seszínű szemek talán félrevezetik, de nem tudta elképzelni, hogy hazudna a férfi. Lehetséges pár óra alatt teljesen belezúgni valakibe, aki amúgy vérfarkasnak hazudja magát és alig kommunikál? Stiles remélte, hogy nem. 
Apja kedvesen megköszönte a kosarat, aztán gyengéden megölelte fiát és a kezei érdesek voltak. Az idő olyan az embereknek, mint a molyoknak a ruhák. Megrágják, míg teljesen le nem pusztítják őket. 
Kint Derek azzal szórakozott, hogy a falnak dőlt és párát lehelt a hideg esti égre. Stiles megjött és biztatóan rámosolygott és közölte, hogy küldetés teljesítve és ideje lenne már visszaindulni. Derek nem emlékezett utoljára mikor mosolygott ennyit egy éjszaka leforgása alatt. 
- Mesélsz magadról? – Stiles ránézett és sötétbarna szemei olyanok voltak, akár egy játékáért könyörgő gyereké. A bőre a holdfényben szinte hószín volt, arcát megszámlálhatatlan anyajegy keretezte és a kéregbarna haja akár egy szénakazal. De a jobbik fajtából, amiben megtalálod a tűt.
- Már mondtam, hogy nem mondhatok el semmit, amiről tudni akarsz.
- Mármint magadról. Érted. Hobbi, bevásárló lista, pedigré könyv, kutya becenév meg ilyenek. – Stiles felnevetett, de Derek kissé döbbenten dolgozta fel az információkat, miszerint a fiút már nem is a természetfeletti ereje érdekli, hanem ő maga. A személyisége. Évtizedek óta nem volt senki kíváncsi olyanokra, mint mi a hobbija, vagy ír-e bevásárló listát (mert nem.) Szóval magának sem akarta beismerni, de jól esett a fiú közeledése. Rámosolygott. Stiles szívverése a kétszeresére emelkedett, gyorsabban jutott el a vér a teste összes pontjára, így természetesen fülig pirult. 
- Először is a farkas nem kutya. Hát igazából nagyon lefoglalnak a különböző- 
- Vérfarkas-dolgok? – Derek várt egy pillanatot, aztán sóhajtott.
- Igen. Mondjuk főzni, sportolni szeretek meg olvasni. Azt hiszem, ha nem lennék vérfarkas, nem lennék olyan érdekes személy, mint amilyen most vagyok. – Derek meglepődött mennyi mindent képes volt már így is magáról elárulni. Azt, hogy szeret főzni hát pecsétes titoknak tartotta, de valamiért Stiles közelében képes volt jobban megnyílni. Hiába nehéz lett volna azokba a barna szemekbe hazudni. 
- Hát én ebből sajnos csak az olvasással tudok egyet érteni. – nevetett fel. Olyan szabad volt, korlátozatlan és olyan nagyon emberi. 
- Ez elég hülyén fog hangzani – mondta, mikor a küszöbhöz értek. A félhold már magasabban járt és eltakarta pár felhő. Stiles kíváncsian ránézett a másikra. Izzadt a tenyere és egészen izgult, maga sem tudta miért. Bár mióta Derek hozzávágta a pisztolyát alig tudott értelmes gondolatokat összeszedni. 
- Mondjad. – Derek zavartan mosolygott és annyira igazi volt, mint még eddig egész életében soha. 
- Elkérhetném esetleg a telefonszámod? 
- Hogyamimet? – Stiles azt hitte rosszul hallotta.
- Most megosztok veled egy kis titkot. A vérfarkasok érzékelik a szív lüktetését és a tied mit ne mondjak, elég gyorsan ver a közelemben. 
- Kicsit se volt buzis. Ha elered az eső meg is csókolhatsz. – próbálta elviccelni. Teljesen komolyan poént akart belőle csinálni, de Derek nem nevetett. Ahogy ő maga sem, hiszen tudta nagyon jól, hogy a vérfarkasnak igaza van. Baszd meg természetfeletti, nagyon szépen baszd meg. 
- Hát végülis, ha nem akarsz többet látni, akkor oké. Viszlát, sosem, Stiles.
- Stilinski. – Derek pislogott párat. 
- Hogy mondod? 
- A nevem. Stiles Stilinskinek szoktak hívni. – a hátsó zsebéből előbányászott egy még éppen fogó tollat és kicsit sem rutinosan írta rá Derek tenyerére a telefonszámát. Rengeteget kínlódott vele, hogy végre valahára fogjon a toll. Egyáltalán nem volt olyan könnyű, ahogy a filmekben csinálta a népszerű picsa minden második srácnak. Stiles nem volt picsa, hiszen még szőke sem volt. – Szóval ajánlom, hogy így írj bele a telefonodba. ’Éjt. – azzal a lendülettel beakart menni az ajtón, de nem is ő lett volna, ha előbb el nem esik a lábtörlőn. Derek nem állta meg, hogy fel ne röhögjön, aztán búcsút intett jobbjával, amire a számok voltak felírva és Stiles pontosan látta, ahogy rákacsint. Pontosan ezután érezte, hogy vér szökik a fejébe és úgy döntött az este hátralévő részében nem fogja nézni a telefonját. 

00:00 – Stiles Stilinski az ágyon fekszik, félig kényelmetlen pózban. 

00:01 – Stiles Stilinski a mobiljáért ugrik és a lehető legnagyobb lendülettel nyitja meg a legújabb üzenetét.